"...hogy azzá válj, ki lehettél volna."
„Ha majd belefáradsz abba, hogy az legyél, aki nem vagy, akkor majd végre élvezheted az életet. Idővel rájössz, hogy ez nemcsak örömet szerez, hanem valami sokkal mélyebbet ad: értelmet az életednek."
/Paulo Coelho/
Kategóriák: érzés, idézetek, video, zene
írta: maricam
A jel
Kategóriák: érzés, Dalok, video Címkék: változás
írta: maricam
fáj
Ott, ahol zúg az a négy folyó...
Kategóriák: érzés, Dalok, video, Nemzettudat Címkék: népdal, történelmi Magyarország, Trianon után
írta: maricam
... halál ...
Hideg verítékben úszott, nem akarta elhinni... Félt nagyon, didergett a rémülettől. Élesen hasított belé a tudat, ez elől nem menekülhet.
Egész életében mindig szerencséje volt, pedig sok őrültséget csinált.Ezt nem fogja megúszni.
Furcsa mód nem érzett semmi fájdalmat, soha nem így képzelte. Aztán visítást hallott, valami vagy valakik- nem tudhatta- megragadták. Fények, tompa puffanás, halvány fájdalom. Most már tudta: emberek vették körül. Segíteni akartak...
Már nem érzékelte a külvilágot, hihetelen könnyűnek érzete magát. Képek hada tódult szeme elé, mint valami néma filmjáték, saját élete képei. Az összes,egykor megélt érzés elöntötte lekét, hullámai a szívét mardosták, alig tudta elviselni. Sokkoló volt. Aztán valami ismeretlen erő felkapta, és szívta magába. Már nem félt, repült az ismeretlen felé, örökkön örökké! Elment örökre...
... milliomnyi gyöngyszem ...
Ismerős bizsergés kerítette hatalmába. Megállíthatatlan zuhatagként áramlott, bejárta mindenét. A lassan induló folyam egyre szenvedélyesebb lett, felfokozódott, és Ő tehetetlenül dőlt a díványra.A világ elmosódott, minden egyszerű lett. Szabadnak, és olyan könnyűnek érezte magát, mint egy tollpihe. Képes lett volna szárnyak nélkül repülni, olyan könnyedén, ahogyan a madarak siklanak az ég kékjében. Boldog volt, mint az a gyermek, ki egykor volt.
Intenzívebb lett.
Még mindig a díványon hevert, egyre erőteljesebben tört felszínre, milliomnyi gyöngyszemként beterítette...
Nevetett.
" A leginkább elvesztegetett nap, mikor nem nevettél! "
- Nicolas Chumforth -
A könnyek országa
A hajnal opálja megragyogtatta vörös haját, melynek közepén nagy kékség úszott, szemei. A kékségben gyémánt árbocú hajóként egy könnycsepp tündökölt.
A fájdalom tört felszínre, az a fajta mélység, mely mindent átölelt: mindennapjait, gondolatait, életét. Szerette ezt a mélységet, itt minden nagyon egyszerű volt. Mostanában gyakran ölelte át a kín; és Ő vágyott rá, lebegett az ölelésében. Léte legbensőbb titkait értette meg karjaiban.
Önmagát lecsupaszítva meztelenül állt saját lelkiismerete előtt. Könnyei tükrén át szemlélve önmagát, bármit bevallhatott. Mindent újraélhetett, mindenről megemlékezhetett és mindent megérthetett. Szabad volt.
Egyre több gyémánt született a tengerkékben, végigfutott orrcáján és Ő könnyebbnek érezte magát. Sírt.