Lillától :)
Hajnal
Neked tudnod kell.
Hogy itt van, s itt is volt.
Mindig az a hely.
Mondván, vagy szótlanul.
Évezredek súlya.
Válladon, s vállamon
és nincs ki kezét nyújtsa.
Harcolunk, lázadunk
megpihenünk egyszer.
Mi mindent láthatunk
tágra nyitott szemmel.
S ha az Ég, s ha a Föld,
összeér a Nappal,
akkor érkezik meg
a végtelen hajnal.
Hangulat #2
Hangulat #1
Túl szép, de így is jó nekem
Az a lány messze már
Ne keresd, ne is várd
De hogyha eljön az idő
Te kit választanál?
Ugyanaz a szív legbelül
Ma merre hajt észrevétlenül?
Ugyanolyan szép az a csillogás
Te kinek hazudtál valami mást?
Ne sírj majd, ha nem leszek
Lesz majd más, aki rád nevet
Ugyanaz a fény, az a csillogás
Csak az nem én vagyok, hanem valaki más
(Csak az nem én vagyok, hanem valaki más)
Túl szép, hogy megvolt mindenem
Túl messzire mentem, azt hiszem
Az a vágy messze már
Ne keresd, ne is várd
De hogyha eljön az idő
Te kit választanál?
Ugyanaz a szív legbelül
Ma merre hajt észrevétlenül?
Ugyanolyan szép az a csillogás
Te kinek hazudtál valami mást?
Ne sírj majd, ha nem leszek
Lesz majd más, aki rád nevet
Ugyanaz a fény, az a csillogás
Csak az nem én vagyok, hanem valaki más
Ugyanaz a szív legbelül
Ma merre hajt észrevétlenül?
Ugyanolyan szép az a csillogás
Te kinek hazudtál valami mást?
Ne sírj majd, ha nem leszek
Lesz majd más, aki rád nevet
Ugyanaz a fény, az a csillogás
Csak az nem én vagyok, hanem valaki más
(Nem én vagyok, hanem valaki más)
Ugyanaz a szív legbelül
Ma merre hajt észrevétlenül?
Ugyanolyan szép az a csillogás
De Te kinek hazudtál valami mást?
Ne sírj majd, ha már nem leszek
Lesz majd más, aki rád nevet
Ugyanaz a fény, az a csillogás
Csak az nem én vagyok, hanem valaki más
Ne sírj majd, ha már nem leszek
Lesz majd más, aki rád nevet
Ugyanaz a fény, az a csillogás
Csak az nem én vagyok, valaki más
Az már nem én vagyok, hanem valaki más.
Kategóriák: Dalok, Dalszöveg, vers, video, zene
írta: maricam
A költészet napján
Zsoltár férfihangra
-Consolatio mystica-
Tudod hogy érted történnek mindenek -- mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.
Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.
Madárka tolla se hull ki -- ég se zeng -- föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.
Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; -- s korok történetét
szerezte meséskönyvedül -- s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.
Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,
szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen,
eleve elosztott számodra szépen derüt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, inséget, háborút,
mindent a lelkedre mért
öltöny gyanánt: -- úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!
Mert ne gondold hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,
és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.
(1918. ápr.)
Gyurkovics Tibor - Hajnal
A nap aranyos karikája
sugaraz rá nagy sisakot
karját kinyújtva a tájba
mint hajnali fáklya, lobog.
Lesem, idejössz, ideérsz-e
a fák közt? Rajz a vízen
cikázik az árnya, a lépte
hogy sajdul és fáj a szivem!
Ne siess, ne siess, de szeretlek!
Tudod-e, hova érsz, te leány?
Itt zúgnak estente a vermek
itt hullik a fűzfa reám.
A sípjaim is szomorúak
az ünneplőm fekete
ősszel madarak raja krúgat
és csontos a férfi keze.
Csak a fejsze villog a vállon
a melledet hó födi el
és nappal oly nagy a magányom
hogy estére nem bírom el.
Gyere már, gyere már, ideérsz-e?
Sugaras kicsi énekesem
kapaszkodj nyírfa-levélbe
azon érsz ide szélsebesen!
Szeretlek. Gyöngyöm a gyöngyöd
Tiéd a sóm, kanalam
mezítlen kell idejönnöd,
hogy rád adjam, ami van.
Rád adjam ruhául a tájat
s a bíbor nagy hegyeket
el kell, hogy bírja a vállad
mindent, amit szeretek.
Örökké hordjad a házam
csiga fel, csiga le, ez az út
és én adok Néked majd három szívet
falevél-alakút!
Szeretlek, jobban a szélnél
mi öleli hosszan a fát
szeretlek, mintha Te élnél
helyettem egy életen át.
két vers....
|
Guillaume Apollinaire Vas István fordítás |
Heinrich Heine Kálnoky László fordítása |
Mintha....
Mintha...
Mintha tavaszban bujkáló szelek
Cirógatnának az enyhe télben.
Mintha ringatnának ölelő kezek,
érezlek magam mellett az éjben.
Mintha szivem minden dobbanása
rólad dalolna, drága szentem!
Mintha sosem lelnék más társra,
érted égek lángoló szerelemben.
Mintha mindig mellettem lennél
amikor hívón neked szólnék
mintha nyíltan, szabadon szeretnél,
s én is mintha csak a tied volnék.
Mintha veled rónám az utam,
mintha karod csak engem karolna.
Mintha asszonyod lennék és te uram.
Mintha másként sosem lett volna...
Veled leszek...
NÉZD, VELED LESZEK...
Nap leszek, sugárzó reggeleken.
Vörösben játszó mesés csoda.
Ott leszek minden napkezdeten,
s leszek estéid bíboralkonya.
Langy eső leszek nyári délután.
Simogatom borongós homlokod,
mosdatlak tikkasztó hőség után,
aszályban, lásd, enyhülést hozok.
Mezőkön fű leszek lábaid alatt,
lágyan bársonyos, simogató.
Kacagón csiklandozom a talpadat.
Ágyad leszek: selymes, nyugtató.
Zöld lombok halk susogása leszek,
cirógatlak, mint az esti szél.
Smaragdcsillogással körülveszlek,
s tóként, csobogó vizem mesél.
Ezüstös holdként dúdolok neked
altatót, mélykék, bársonyos égen.
Ágyadba osonok, levetkezek…
s tündérként ölellek bűvös éjjen.